KOS horoszkóp 2021 (március 21. – április 20.):

A Kos szülöttek 2021-ben egész évben kapkodhatják a fejüket. Szinte nem lesz az életükben olyan terület, amely ne menne át valamilyen változáson. Ráadásul ezek gyökeres változásoknak ígérkeznek, ami annyit jelent, hogy a réginek nincs helye tovább. Tudomásul kell venniük, hogy aminek „lejárt a szavatossági ideje”, azt ki kell dobni. Mindezt a Plútó jelzi, amely nem a kíméletességéről híres. Az általa jelzett átalakulások mindig elementáris erővel törnek fel, olyan erővel, amely ellen menni semmi esély. De a Kosoknak azt is tudniuk kell, hogy a régi helyett azonnal ott az új! Ezért sem érdemes semmit és senkit visszatartani. Alkalmazzák az ősi mondás bölcsességét: „Aki menni akar, arra fel kell segíteni a kabátot.” Ez személyre és élethelyzetre (pl. munkára, lakhelyre stb.) is vonatkozhat.

Az év nagyon feszülten indulhat. Fáradtságból és túlterheltségből adódhatnak konfliktusok vagy betegségek. Ez utóbbi akkor, ha az elégedetlenségüket elfojtják, és nem mondják ki. Minden méreg ellenük fordul, ha nem engedik ki. Természetesen intelligensen kell kommunikálni, de az indulatok nem elítélhetők. A Kosok egyik erénye, hogy tele vannak tűzzel és lelkesedéssel. Ezen nem kell – és nem is szabad – változtatniuk!

Tavasszal egy barátságból szerelem lehet. Egyrészt arra kell vigyázniuk, hogy ne értsenek félre jeleket, másrészt a bennük növekvő szeretetet se keverjék össze a szerelem érzésével. Kellemetlen helyzet lehet ebből a zavarból. A tisztázás addig lehetséges, amíg az érzelmek még nem kerítik teljesen hatalmukba a Kosokat.

Ősszel gyermekkel kapcsolatos öröm érheti a Kosokat. Vagy a saját gyermekük, vagy a családban egy fiatalabb hozzátartozó melengeti meg a szívüket. Sajnos betegségre való hajlam is látszik. Ne hajszolják túl magukat! Vigyázzanak az étkezésre! Ne egyenek kapkodva, és akkor se, ha idegesek, mert megeszik a feszültséget is!

Év vége felé sikerek várnak a Kosokra külfölddel kapcsolatos témákban, felsőfokú tanulmányok terén, illetve jogi ügyekben. Most ne kíméljék, hanem bátran dobják be magukat, és az eredmények nem maradnak el!

BIKA (április 21. – május 20.):

menj a következő oldalra, ha többet szeretnél látni

[adinserter block=”5″][mashshare][adinserter block=”6″]

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu