A savanyú káposzta egy olyan fermentált étel, mely hihetetlenül erős pozitív hatással bír, amiről kevesen tudnak. Azonban egyáltalán nem mindegy hogyan készíted el.

Íme a helyes elkészítése:

5 l-es üveg
2 fehér káposzta

bors

Felhasználható ízesítők:
hagyma
alma
koriandermag
borókabogyó
kapor
babér

A káposztát gyaluljuk le vagy vékony csíkokra vágjuk fel. A torzsáját dobjuk ki! Az üveg aljára hintsünk sót, majd rétegesen töltsük meg: egy réteg káposzta, hagyma, birsalma, babérlevél, koriandermag, majd megint káposzta, só, bors….  Sózzuk alaposan. Minden réteget jól nyomkodjunk le. Ha a káposzta elfogyott, újra jól nyomkodjuk le az egészet, majd fedjük le egy olyan fedővel. Fontos, hogy teljesen lefedjük a káposztát. A fedőre tegyünk súlyt, és hagyjuk állni. Naponta egyszer-kétszer nyomkodjuk le, amikor eszünkbe jut (különben a felső réteg megpuhulhat, megbarnulhat). Körülbelül öt nap múlva fogyasztható, hűtőben sokáig eláll.

Edzi az immunrendszert

– magas C-vitamin tartalma folytán segíti a kollagén képződést, a sejtek regenerálódását, és nagyon jól erősíti az immunrendszert.

Csökkenti a fájdalmakat

– magas antioxidáns tartalma miatt a savanyú káposzta igen erős gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Megszabadít a már kialakult gyulladásoktól, fájdalmaktól.

Segíti a szívet

– magas rosttartalma miatt lepucolja az artériák falát, élénkíti a vérkeringést, és csökkenti a koleszterinszintet, vérnyomást.

 Feltölt

Tele van vassal, így serkenti a vérképzést, serkenti az emésztést, megakadályozza a vérszegénység, a migrén, és a kimerültség kialakulását.

Csontépítő

– ezt a pozitív tulajdonságát kiemelkedő K-vitamin tartalmának köszönhetjük. Serkenti a fehérje termelődést, és megakadályozza a csontritkulást.

Élénkíti az emésztést

– magas rosttartalma folytán az egyik legjobb természetes bélregeneráló. Élénkíti a bélműködést, nyarsen fogyasztva leviszi a puffadást, megakadályozza a szorulást, és a plusz súlyt is elintézi. A savanyú káposzta gyorsan szabadít meg a vastagbélben lerakódott toxinoktól, éppen ezért fontos szerepe van a vastagbélrák megelőzésében is.

Kutatások bizonyították, hogy magas antioxidáns tartalma miatt legyőzi a rákos betegségek kialakulásában szerepet játszó káros szabadgyököket.

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu