Dr. Gary Chapman párkapcsolati szakértő és házassági tanácsadó írta le könyvében az öt szeretetnyelvet, melynek valamilyen formáját, ha nem is tisztán egyiket vagy másikat, mindannyian beszéljük. Ez jelenti azt, hogy mi hogyan mutatjuk ki mások felé a szeretetünket, illetve milyen közeledés hat meg minket leginkább. Van, aki elismerő szavakkal mutatja ki érzéseit, mások a minőségi együtt töltött idővel, ajándékozással, szívességgel vagy éppen testi érintésekkel. Általában nem tisztán, csak az egyik szeretetnyelv jellemző egy emberre, ám vannak domináns jellemzők. Bár tudományos kutatás nem áll Dr. Chapman elmélete mögött, mégis megfigyelhető összefüggés aközött, hogy az egyes csillagjegyek általában hogyan mutatják ki szeretetüket.

Kos: elismerő szavak és minőségi idő
A független és mindig energikus Kos imádja, ha figyelemmel és bókokkal halmozzák el. Nem fél megszerezni, amit akar, szívvel-lélekkel veti bele magát az élet sűrűjébe. Nem fukarkodik ő maga sem a dicsérettel, ám szereti, ha az ő érdemeit is elismerik. Bár imád magáról beszélni, ugyanolyan jó hallgatóság is.

Bika: ajándékozás és fizikai érintés
Nem titok, hogy az erős akaratú Bika imádja az élet kellemes dolgait, legyen szó luxusajándékokról vagy fizikai érintésről. A csillagjegy szülöttei rendkívül érzékiek, és ha valakit megszeretnek, kitartanak a kapcsolat mellett. Olyan ember mellett boldogok, akinek hasonlóan kifinomult ízlése és stílusa van, és szereti a materiális dolgokat. Ez megmagyarázza, miért szeretnek jobban ajándékot adni, mint kapni, mind fizikai, mind lelki értelemben.

Ikrek: elismerő szavak és szívességek
Bár rendkívül ellentmondásos emberek, elbűvölő személyiségük és beszédes természetük miatt szeretnek az emberek az Ikrekkel barátkozni. A csillagjegy szülöttei azonban könnyen elveszítik érdeklődésüket, ha intellektuálisan nem elég izgalmas számukra egy beszélgetés, így gyorsan az ajtón kívül találhatja magát a másik ember. Az Ikreknek szükségük van rá, hogy a másik ember elismerje teljesítményüket, szavakkal is megerősítse érzéseiket amellett, hogy tettekkel is tudomásukra hozzák.

Rák: elismerő szavak és minőségi idő
A Rák jegyűek igazi gondoskodó emberek, érzékenyek és feltétel nélkül szeretnek. A legnagyobb biztonságban otthon érzik magukat, így a párjukkal töltött minőségi idő igazán fontos számukra. A kedves és gyengéd szavakra is szükségük van, hogy teljesen megbízzanak a másik emberben.

Oroszlán: ajándékozás és szívességek
A bátor és nagylelkű Oroszlánok gyakran vállalnak kockázatot mások kedvéért. Kapcsolataikban szeretik a nagylelkű gesztusokat és bókokat, ám nem részegítik meg őket a szép szavak. Amennyire szeretnek kapni, olyan bőkezűen bánnak az ajándékaikkal. Ám arra mindig figyelnek, hogy a mérleg nyelve ne billenjen egyik irányba sem, csak akkora ajándékot adnak viszonzásként, amekkorát kaptak. Ha úgy érzik, tetteikért nem kapnak viszonzást, ne csodálkozzunk, hogy nem hallunk többé róluk.

Szűz: szívességek és minőségi idő
A Szűz rendkívül rendezett, felelősségtudó és tudatos csillagjegy, aki különös figyelmet fordít a legapróbb részletekre is. Ez a perfekcionizmus az, ami remek partnerré teszi őket az élet minden területén. Szeretnek segíteni másoknak, ám ezt csak ha saját meggyőződésből teszik. Nem lehet lekenyerezni őket, pénzért, ajándékokért cserébe sem tesznek meg olyat, ami nem belső meggyőződésükből fakad, ám ők sem várnak viszonzást szívességeikért cserébe.

Mérleg: elismerő szavak és szívességek
A diplomatikus Mérlegek életében minden az egyensúly körül forog. Természetükből fakadóan elbűvölőek, nagyon fontos számukra, hogy közösségben dolgozhassanak és a párkapcsolatuk. Az összes csillagjegy közül a Mérlegek a legmelegszívűbbek, legromantikusabbak, ami megmagyarázza, miért tennének meg bármit, csak hogy örömet szerezzenek párjuknak.

Skorpió: fizikai érintés és szívességek
Szenvedélyes, intenzív és rendkívül érzelmes csillagjegy, ugyanakkor nagyon titokzatos. Mesterien rejti el valódi érzelmeit, ezért nehéz igazán kiismerni, viszont erős és karizmatikus kisugárzásának lehetetlen ellenállni. A Skorpiók számára a minőség általában előrébb való, mint a mennyiség, ezért az ajándékokkal való elhalmozás nem nyűgözi le őket. Ellenben az intimitás, szex és fizikai vonzódás annál inkább.

Nyilas: ajándékozás és fizikai érintés
Az optimista, szabadlelkű Nyilasok imádnak utazni és mindig nagy terveik vannak, ami megmagyarázza, miért viselik rosszul a kötöttségeket. Ha valaki elfogadja ezt, cserébe soha véget nem érő kaland lesz az élete a csillagjegy szülöttei mellett. A tárgyi dolgoknál sokkal többre értékelik a tapasztalatokat, fontos számukra spontaneitás, a szexben is. Érzelmeiket sem szavakkal, inkább tettekkel fejezik ki.

Bak: szívességek és minőségi idő
A Bakok két lábbal a földön állnak, a romantika mintha hiányozna a szótárukból. Amúgy sem a szavak emberei, inkább tettekkel fejezik ki érzéseiket. Partnerüktől is elvárják ugyanazt az erőfeszítést és energiát, amit ők beletesznek egy kapcsolatba, legyen szó szerelemről vagy barátságról.

Vízöntő: elismerő szavak és szívességek
A Vízöntők igazi lázadók, ám makacsságuk és különcségük teszi őket különlegessé. Kedvesek és empatikusak a másik emberrel, imádnak beszélgetni és mindig segítenek a rászorulóknak. Ám azzal, hogy mit gondolnak róluk mások, mit sem törődnek.

Halak: szívességek és minőségi idő
A Halak igazi álmodozók, barátságosak, és mindig az ösztöneikre hallgatnak. Ám ennek hátránya is van, hiszen amilyen könnyen jönnek érzelmeik, olyan könnyedén semmivé is foszlanak. Gyakran látják úgy a dolgokat, ahogyan szeretnék, nem igazi valójukban. A csillagjegy szülötteinek szükségük van a másik teljes figyelmére és törődésére ahhoz, hogy jól érezzék magukat.

forrás

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu