A számmisztikával foglalkozó szakemberek szerint, a keresztnevünk nagyban befolyásolja a személyiségünket, ezáltal pedig a szerelmi életünket is. Azt állítják, úgy a párod nevét, mint a tiédet egy szám határozza meg: a Szív Számjegye. Ha összeadod ezeket a számjegyeket, megtudhatod, mennyire illetek össze. Ha pedig a nagyobb számból kivonod a kisebbet, megtudod, mit kell tenned ahhoz, hogy harmonikus kapcsolatban élj.

Íme a lépések, amelyek az eredményhez vezetnek:

Először is, számítsátok ki a Szív Számjegyét a neveitekből! Írjátok le a keresztneveteket, amelyiken a legtöbben szólítanak, egy papírra, és adjatok hozzá mindegyik betűhöz egy számjegyet, az alábbi táblázat szerint:

1

A, M, X

2

E, L, T

 

3

B, K, V

4

C, D, Q

5

F, N, U

6

J, R, Z

7

I, P, W

8

G, O, Y

9

H, S

Ezután adjátok össze a kapott számjegyeket addig, míg egyjegyű számot nem kaptok. Ez lesz a Szívetek Számjegye.

Ha megvan a két számjegy, nincs más dolgotok, mint kiszámolni:

– hogy összeilletek-e, méghozzá úgy, hogy adjátok össze a Szívetek Számjegyét addig, míg egyjegyű számot nem kaptok;

– hogy mennyire harmonikus a kapcsolatotok, mégpedig úgy, hogy a nagyobb számjegyből vonjátok ki a kisebbiket.

A kompatibilitás-teszt eredményei:

Ha 1: szabad kapcsolatban éltek, mondhatni. Nem vagytok sülve-főve együtt, hanem megadjátok egymásnak a szabad pillanatokat is. Fontos, hogy összehangoljátok ezeket az egymás nélküli időszakokat, mert lesznek olyan alkalmak is, amikor szükségetek lesz egymásra. A ti kapcsolatotok inkább intellektuális, szexuális kalandokkal fűszerezve.

Ha 2: a kapcsolatotok szoros, erős érzelmek fűznek össze. Szerelem első látásra is lehet! Néha az az érzésetek is támadhat, mintha függnétek egymástól. Rengeteg időt tölttök egymással, és nem tudjátok elképzelni az életet a másik nélkül. A ti kapcsolatotok leginkább érzelmi alapú.

Ha 3: ez a kombináció erős szexuális vonzalmat jelent. Ennek értelmében, közöttetek főként fizikai kapcsolatról lehet beszélni. Remekül érzitek magatokat egymás társaságában, viszont féltek a felelősségvállalástól, amellyel egy tartós kapcsolat jár, így nem is tervezitek a jövőtöket.

Ha 4: erős alapon áll a kapcsolatotok. Komoly számdékotok van egymással, és nem is riadtok vissza a jövő megtervezésétől. Mindent együtt végeztek, ez pedig a rutinos párkapcsolat veszélyével fenyeget.

Ha 5: a ti kapcsolatotok a kreativitásra alapul. Ezért új kommunikációs módszereket találtok fel, és a szeretkezésben is remekül tudtok szórakozni. Szívvel-lélekkel átadjátok magatokat a kapcsolatnak, amelyet rengeteg trükkel dobtok fel. Nagy esélye van annak, hogy örökre együtt legyetek.

Ha 6: mindkettőtök számára nagyon fontos a család, ezért rekord-idő alatt haladtok előre a kapcsolatban. Biztos kötelék van köztetek, amely védett a külső hatásokkal szemben is. Megértitek egymást akkor is, ha egymás szemébe néztek, és ugyanazokban a színekben látjátok a jövőt is.

Ha 7: hiába lettetek fülig szerelmesek egymásba, idővel mégis felüthetik fejüket a problémák. Erőfeszítésbe kerül, hogy meg tudjátok tartani izgalmasnak az együttléteteket, ehhez pedig nagy segítség lesz a szerelem, amit egymás iránt éreztek. Így nem múlik ki a szenvedély sem köztetek.

Ha 8: mindketten meg vagytok győződve arról, hogy egész életetekben együtt lesztek. A lelkesedésetek egymás iránt csodálatot vált ki másokban. Szabadon kimondjátok az érzéseiteket, és mindig optimisták vagytok, még akkor is, ha veszekedtek.

Ha 9: intellektuális és érzelmi síkon kiváló párt alkottok, így szinte tökéletes szerelmi életet éltek. Beleadtok mindent a kapcsolatba, és megbíztok egymásban. Az a tény viszont, hogy ennyire jól összeilletek, gondokat okozhat a hálószobában. Vigyázzatok hát arra, hogy ne váljatok jóbarátokká.

A harmónia-teszt eredményei:

Ha 1: ne feledjétek megosztani egymással azt, amit éreztek. Bókoljatok néha!

Ha 2: tanuljatok meg bízni egymásban. Csak így tudjátok kiküszöbölni a kételyeket.

Ha 3: igyekezzetek több olyan tevékenységet kitalálni, amelyet csak ti ketten végezhettek. Csakis így alakul ki közöttetek az intimitás.

Ha 4: ne csináljatok bolhából elefántot! Egy veszekedés még nem a világ vége. Egyébként  normális, hogy időnként viták lépjenek fel köztetek, és ne értsetek mindenben egyet.

Ha 5: ne meneküljetek a fontos megbeszélések elől. Ahhoz ugyanis, hogy közös jövőt építsetek fel, létfontosságú, hogy elmondjátok egymásnak, mit is akar a másik, és meghallgassátok egymás véleményét a kapcsolatotokról.

Ha 6: a részletek teszik a különbséget. Ne tervezzetek annyit, inkább élvezzétek az édes-kettes nyújtotta pillanatokat.

Ha 7: ne becsüljétek alá a romantika fontosságát. Még akkor sem, ha már hosszú ideje együtt vgaytok.

Ha 8: késztetések mindig is lesznek.Éppen ezért, igyekezzetek kikerülni őket, és töltsetek minél több estét együtt.

Ha 9: keress alkalmat arra, hogy flörtölj a barátoddal, és vonzd úgy, ahogy csakis te tudod. Még akkor is, ha már túlhaladtátok a kezdeti fázist.

twice

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu