A lelki erő definíciója
Felállni, felkapaszkodni a földből, kimászni a sárból, abból, ami magába szorít és visszahúz, .. nem egyszerű. Mégis sikerül, ha akarod.
Nehéz időszakok
Hiszen vannak időszakok, amikor nem érzel semmit. Amikor felébredsz, és úgy érzed, nincs értelme vizet forralnod a teádhoz, meg egyébként is miért mennél le kávéért a sarki kávézóba – pedig tudod, hogy csak annyira lenne szükséged a folytatáshoz. Egyetlen apró löketre, egy mosolyra, egy szóra, vagy épp még több koffeinre, .. közben meg nem hallasz és nem látsz, és az esélyt sem adod meg arra, hogy bármi kibillentsen abból, amiben vagy. Talán a lezárás időszaka mindig ilyen. Kicsit szomorkás, kicsit demotivált, de nem is baj. Mindent el kell gyászolni. A jót és a rosszat is egyaránt. A régi életet, azt, ami felnevelt, ami azzá tett, ami most vagy.
Mostanában rengeteget nosztalgiáztam. Végigvettem minden létező pillanatot, ami idáig vezetett. Őszintén szólva a mai napig nem tudom, hogy honnan vettem ennyi erőt ahhoz, hogy ezt az egyedülléttel szabdalt utat végigcsináljam. Hogy akkor is menjek, amikor senki sem fogja a kezemet, és az se állítson meg, ha sötét van, fáj a lábam és nincs erőm. Mentem én kérdés nélkül. Hogy mi volt a legnehezebb pont az elmúlt 25 évben, amikor úgy éreztem, hogy nem megy tovább? Azok a pillanatok, amikor a legboldogabb voltam és nem tudtam kivel megosztani. Hiszen volt ilyen.
Mégis mindenért hálás vagyok. Köszönöm a pofonoknak, mert most már tudom, hogy valójában azok ébresztettek fel, ők adtak erőt, és emeltek minden suhintással oda, ahol lennem kell. Ők segítettek igazán, mert nekik ez a dolguk. Az, hogy eljussak a helyemre, oda, ahol a legboldogabb lehetek, és bizony ha csak a fájdalom tud irányítani, akkor az fog – de ha megtanulsz bízni az érzéseidben, elkerülheted őket. Nem mindet. Nem az összeset, de kevesebbet fogsz csalódni. Nem fog annyira fájni, mert a szíved csak oda vezethet, ahol lenned kell. Ő nem fog tőrbe csalni, ellenben ha az eszedre hallgatsz.. Csalódhatsz.
Most mégis búcsúzom. Búcsúzom attól az élettől, ami napi 18 óra munkából állt éveken át. Abból az életből, ami MUNKÁból állt. Abból, amit muszáj csinálni, mert meg kell élni valamiből. Öt éven át tartott a kemény harc, az, ami végül felszabadított. Megérte. Mostantól szabad ember vagyok. És hogy mit értek szabadság alatt? Már csak azt kell megcsinálnom, amit szeretek. Írhatok, blogolhatok, születhetnek újabb könyvek, fejlődhetek és felfedezhetem a világot – és felfedezhetem magamat. Utóbbi mindennél jobban izgat. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy valaha lesz lehetőségem világot látni. Hogy megnyílnak a kapuk, és az a vágy, amiről már millió bejegyzés született, végül megvalósul. Végre megkereshetem a helyemet, azt a helyet, ahol végre azt érzem, otthon vagyok. Megérkeztem.
Nem léphetsz egy új életbe úgy, hogy az egyik lábad még a régiben van. Csak úgy tehetsz meg egy újabb lépést, ha mindent lezársz, ha elbúcsúzol addigitól, és hálát adsz neki. Azért, hogy felnevelt, azért, hogy azzá tett, amivé. Köszönd meg a fájdalmakat, a megaláztatást, az egyedüllétet, mindent, ami miatt úgy érezted, hogy nincs tovább, hogy nincs értelme az életednek, és egyébként is egyedül vagy, mint a kisujjad, senkinek sincs szüksége rád. Adj hálát a pillanatért, ami átsegített olyankor, amikor minden olyan nehéznek és túlélhetetlennek tűnt. De még inkább köszönd meg annak a valaminek, ami a kezedbe adta a kulcsot, amivel kinyitottad az ajtót a szívedhez, tüzet csiholtál benne, hogy legyen erőd folytatni. Jól vigyázz arra a kulcsra, mert az fogja mutatni az utat. Ugyanis mindig van tovább – a kérdés, hogy elhiszed-e, hogy van hozzá elég erőd.
Ha hosszú az út, örülj, ha nem jön könnyedén, adj érte hálát, mert az csak azt jelenti, hogy valami nagyon nagy dolog vár rád. Nagyobb, mint amit el tudnál képzelni, és nagyobb, mint amit most el tudnál bírni. Hagyd, hogy az élet megedzen, erősebbé tegyen, bátrabbá, hogy el tudd fogadni azt, ha jön a pillanat, ami mindent megváltoztat majd. Hiszen nem törődhetsz bele abba, hogy az élet annyi, hogy egy olyan megállóban ragadsz, ami nem ott van, ahol lenned kell. Az élet arról szól, hogy megtaláljuk a vonatot, ami hazáig visz. Ha kell, akkor bizony néha egyedül haladunk az úton, sétálunk a homokban, a porban, a sárban, harcolva mindennel, csak hogy elérjünk oda, ahova a szívünk húz – DE SOHA NEM ADJUK FEL, és soha nem teszünk le arról, hogy van otthonunk. Ugyanis van, létezik, hiszen senki sem születik hontalannak. Mindenki számára van egy hely és egy pillanat, amikor azt érzi, MEGÉRKEZETT.
