Rudolf Ottó teológus ezt az élményt úgy nevezi, numinosum, amit most misztikus tapasztalatként fogunk nevezni. Abraham Maslow is beszél erről, amikor a Maslow-piramis csúcsán az önmegvalósítást helyezte el, az ausztrál bennszülöttek pedig „dadirrinek” nevezik ezt az állapotot.

Gyertya a sötétben

Képzeld el, hogy egy sötét szobában ülsz. Azt mondják, ebben a szobában lakik egy kígyó. Te ott ülsz, és úgy érzed, ott van, körülötted tekereg, és félelmet érzel. Azt képzeled, hogy megharap.

Ám hirtelen egy felvillanó fénynél megpillantod a szobát magad körül, és látod, hogy a kígyó valójában nem más, mint egy kötél.

Noha ez a felvillanó fény egy pillanatig tartott csupán, mégis elegendő volt ahhoz, hogy lásd az igazságot. Most már a félelem eltűnt, és minden örökre megváltozott. Ehhez hasonló a misztikus igazság megtapasztalása is, amely egy teljesebb képet mutat meg a valóságról.

Platón szerint Szókratész hasonló allegóriát fogalmazott meg a misztikus tapasztalatról. Tegyük fel, hogy egy barlangban le vagy láncolva többekkel együtt. Lobog a tűz, és sorban a hátad mögött is foglyok ülnek.

Amit életnek hiszel velük együtt, az a szemközti falon táncoló tűz fényében kirajzolódó alakok. Ez egy közös értelmezése az életnek, amiről azt hiszed, ennyi csupán. Ám egyik nap az egyik fogoly megszökik és felfedezi a barlangon túli világot.

Visszasiet, hogy elmesélje, mit látott odakint, de mindenki őrültnek hiszi őt. Ám jó, ha tudod, hogy bizonyos fokig mindannyian egy barlang lakói vagyunk, akik nem érzékelik a teljes valóságot.

A misztikus élmények 9 típusa

1. Tudatos egység



Az öntudat és az identitás, azaz az ego határainál végződik, ehelyett a végtelen semmi és határtalan mindenség jelenik meg.

2. Nincs tér és idő

Elveszted az időérzékedet, és a tér sem számít többé. Mintha egyetlen egységgé válnál a jelen pillanattal – megáll az idő.

3. Objektív valóság

Megtapasztalsz egy mélyebb és összetettebb valóságot, amelyben úgy érzed, egyszerűen minden tökéletes.

4. Hála

Megszűnnek a félelmeid, és mindent betöltő hálát fogsz érezni, elsöprő erővel.

5. Az élet – szent

Amikor elönt a hála, szinte méltatlannak érzed magad arra a csodára, hogy egyáltalán, létezel. Az életet szentnek fogod tekinteni.

6. Az ellentétek feloldódnak

A valóság és az egyén nem külön-külön lesz jelen, ez a kettősség eltűnik. Az elme felfogja a teljes valóságot, és az eddigi ellentéteket is képes értelmezni.

7. Leírhatatlan élmény

Azt fogod érezni, hogy a benned lezajló hálát és az életnek teljes valójában megértését képtelen lennél szavakkal leírni, nem tudnád kifejezni mindazt, amit érzel.

8. Átmeneti tapasztalat

Ugyan ez az élmény aztán véget ér, és az életed visszatér a rendes kerékvágásba, de mégsem lesz már semmi sem ugyanolyan.

9. Megváltozik az életed

Minden, mi azelőtt fontos volt, lényegtelenné válik és katartikus élményként éled meg ezt a különös misztériumot. Ezt az élményt és érzést lehet aztán átültetni az életed minden részébe.

forrás: noiportal.hu

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu