A 4 elemi erő – a Tűz, a Víz, a Levegő és a Föld – hatással van egész lényünkre, sőt még a párkapcsolatunkra és szerelmi életünkre is. Most megtudhatod, téged melyik erő ural, és hogyan fordíthatod a javadra…

A Tűz jegyébe tartozik a Kos, az Oroszlán és a Nyilas.

A Föld uralja a Bikát, a Szüzet és a Bakot.

A Levegő hatása az Ikrekre, a Mérlegre és a Vízöntőre hat.

S végül a Víz jegyében született a Rák, a Skorpió és a Halak.

A Tűz fékezhetetlen és perzselő. A Tűz jegyűek nemcsak a mindennapokban aktívak és kezdeményezők, hanem a szerelemben szenvedélyesek, szinte lángolnak az érzelmektől és a vágyaktól. Imádnak hódítani. Olykor azonban szélsőségesek és ettől a finomabb jegyűek megijednek, gyakran még érzéketlenséggel és brutalitással is vádolhatják őket. Pedig valódi társasági lények, akik szeretik a dicséretet és a mozgalmas kikapcsolódást. A Tűz jegyűek meghódítására nagyszerű alkalom lehet egy kellemes este, sok pezsgővel és gyertyafénnyel. Viszont irtóznak a számonkéréstől és a felelősségtől, hiszen az a szabadságuktól fosztaná meg őket.

A Föld érzéki és megfontolt. A Föld jegyűek hatalmas és tartós szerelemre képesek, de érzelmeiket kordában tartják, nehezen fejezik ki. Az érzékiség fontos számukra, mint az intimitás maga. Gyakran előfordul, hogy társuk nem tudja, mennyire fontos számukra. Még egy szenvedélyes éjszaka után is harapófogóval kell belőlük kihúzni a gyöngéd szavakat. Meglehetősen nagy igénye van minden Föld jegyűnek a biztonságra, ami gyakran együtt jár mindazzal, ami megszokott, így kapcsolataikban is hamar rutinná válhat a testiség.

A Levegő légies és ábrándos. A Levegő jegyűek hajlamosak arra, hogy gondolatokban és elképzelésekben éljenek. Ez a szerelemben is így van. Ami izgatja a másikban, az a szó, a kép, a hang. A test csak ezután jön, a testiség csak árnyképként jelenik meg.

A Víz érzelmes és áradó. A Víz jegyűek kedvesek, gyöngédek, romantikusak, és mindenekelőtt a finom udvarlást kedvelik. Számukra a szerelem és az érzelmek megélése fontosabb, mint a testiség (kivéve, ha Skorpióról van szó). A Víz jegyűek gyakran összekeverik a szerelmet a vágyakkal. Mivel a Víz jegyűek nemcsak saját érzelmeiket vallják meg nyíltan, de szívesen visszatükrözik társuk érzelmeit is, párjuk mindig szeretve és megértve érzi magát.

Most akkor ki kivel is illik össze?

Ahhoz, hogy kiderüljön, mindössze annyit kell tennünk, hogy megnézzük párunk és mi, melyik elemi erő uralma alá tartozunk.

Tűz-Tűz: Forró testiség, állandó megújulás, perzselő összefonódások jellemzik nemi életüket. Ám a nagy összhang, a forró egymásra találások esetleg háttérbe szoríthatják a kapcsolat más aspektusait. Időről időre tegyék fel maguknak a kérdést: Mit éreznek? Mit akarnak egymástól és önmaguktól?

Tűz-Föld: A Föld kiolthatja a Tűz lángját, ha a Tűz nem figyel arra, hogy szenvedélyét visszafogja, és lassan, de soká égjen. A Tűznek meg kell tanulnia nemi vágyait kordában tartani, valamint tisztelni a Föld biztonságra való törekvését, mert így juthatnak el az egyetértésig, az igazi beteljesülésig. A Földnek pedig meg kell próbálnia kilépni a megszokottból, hogy meghallja a Tűz csábítását.

Tűz-Levegő: A Levegő simogatása a Tüzet még nagyobb lángra lobbantja. Ez a szenvedély kiteljesedése. De a Tűznek egy kicsit vissza kell fognia szenvedélyét, és mindenekelőtt megtanulnia, mire vágyik a Levegő. A Levegőnek pedig fel kell hagynia a szép szavakkal, hogy végre a tettek mezejére lépjen, ugyanis csak így elégítheti ki szerelmese vágyait.

Tűz-Víz: Forró szenvedély az egyik oldalon, túláradó romantika a másikon… A Víz lehűtheti a Tűz szenvedélyét, vagy épp fordítva: a Tűz megsemmisítheti a Víz szerelmét. Ezért a csalódások és összetűzések elkerülése érdekében a Víznek el kell fogadnia, hogy a Tűz a testiségen keresztül fejezi ki szerelmét. Épp így a Tűznek is meg kell tanulnia, miként mutassa ki érzelmeit úgy, hogy az a Víz számára nemcsak, hogy érthető, de szívének jóleső is legyen.

Föld-Föld: Két Föld találkozásától senki se várjon hirtelen fellángolást, mindent elsöprő szenvedélyeket. Ebben a kapcsolatban az érzelmek szép lassan nőnek, de akár az idők végezetéig megmaradhatnak. A testiségben is megértik egymást, értik és érzik egymás testét, de huncutkodás szóba sem jön. Ebben a biztos, jövőbe mutató kapcsolatban azonban figyelniük kell, hogy kerüljék a megszokást, az egyhangúságot.

Föld-Levegő: A biztonságérzésre törekvő Föld magába szívja a Levegőt, szinte megsemmisíti, egészen magáévá teszi, mindemellett igen kevés helyet hagy csak a szenvedélyeknek. A Levegőnek nagy erőfeszítéssel sikerül csak bevonnia érzékeny és finom játékaiba a lassabb, megfontoltabb Földet. Az összhang kulcsa a megértésben és a másik elfogadásában rejlik. Tanulják meg, miként lelhetnek örömet mindketten a szerelmi játékokban. És ne feledjék: a Föld szigorú rendszeressége ugyanolyan tiszteletreméltó tulajdonság, mint a Levegő könnyed szárnyalása.

Föld-Víz: A Víz és a Föld szerelme kétesélyes: eggyé olvadhatnak, vagy éppen ellenkezőleg: ha egymásra nem figyelnek, érzelmeik és szenvedélyeik elfolyhatnak a messzeségbe. Figyeljenek egymásra mindketten! A Föld így megértheti a Víz érzékenységét, a Víz pedig képes lesz elfogadni a Föld ősi és elemi vágyait.

Levegő-Levegő: Amikor két Levegő találkozik, ott éjjel-nappal csacsogás, szárnyalás, magasröptű filozofálás, vagy esetleg gyöngéd duruzsolás hallatszik. Náluk a legfontosabb dolgok fejben történnek. Mindketten jobban szeretik a szavakat a tetteknél. Arra azonban vigyázzanak: ne szakadjanak el teljesen a valóságtól! Ha valamilyen nehézség, vagy konfliktus adódik, gondoljanak arra: nem lehet mindent szavakkal elintézni. Néha cselekedni kell!

Levegő-Víz: Amikor a Víz romantikája összetalálkozik a Levegő szép szavaival, minden szép és jó. Valódi turbékolást élhetnek meg. Csak arra vigyázzanak, nehogy a rózsaszín lepel eltakarja a valós érzelmeket. Kérdezzék meg önmaguktól és egymástól: túl a szép szavakon, mint éreznek valójában egymás iránt.

Víz-Víz: Két Víz, két gyógyíthatatlan romantikus találkozása. Vigyázat, azért ne feledkezzenek meg teljesen a testi szerelemről! Észre sem veszik, és a valós érzelem elfolyik, ami marad: szépelgő szó… Figyeljék meg, milyen szerepet játszik az intimitás kapcsolatukban! A test romantikájáról, cirógatásról, szeretgetésről se feledkezzenek meg!

Ezután mindenki saját magába nézhet, hogy vajon rá illik-e ez a jellemzés. Ha azt fedezi fel, hogy igen, sőt párkapcsolatára is teljesen ráillik, nincs más dolga, mint változtatni. De az is lehet persze, hogy mindez csak megerősít abban, hogy a kapcsolat tökéletesen működik és tényleg az Igazit találtuk meg…

Forrás: http://interno.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6757&Itemid=35

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu