Mindenki imádja a kocsonyát, és most kiderült, nagyon egészséges ez a téli kedvenc étel.

Amikor húst fogyasztunk, a test általában túlságosan leterhelődik, nehezen tudja egyszerre feldolgozni, és megemészteni a zsírt és a fehérjét. Ezért van az, hogy közvetlenül a húsevés után nehéznek, érezzük a gyomrot, legszívesebben ledőlnénk. Ilyenkor a test rengeteg energiát kell fektessen abba, hogy lebontsa a húst.

A szakemberek szerint sokkal egészségesebb, ha a sertést kocsonya formájában esszük, hiszen fele annyit kell küzdjön vele a gyomor, és az emésztőszervek. Régen úgy tartották, hogy a kocsonya túl nehéz, és nem egészséges, azonban mára ez a szemlélet megváltozott.

A dietetikusok szerint a kocsonya nagyon gazdag könnyen emészthető aminosavakban. Éppen ezért nagyon hasznosak lehetnek a kozmetikaiparban is, hiszen kiváló regeneráló hatással rendelkeznek. A konyoa fogyasztása szépíti a bőrt a magas kollagéntartalma miatt.

A kocsonya lizintartalma folytán erősíti az immunrendszert, C-vitamin tartalma miatt pedig elősegíti a benne található kollagén felszívódását, és újratermelődését, így nagyon jót tesz a haj, a bőr, és a köröm egészségének is.

A tökéletes kocsonya titka a kioldódó zselés anyagban, a zselatinban rejlik, Ehhez sok csontot kell belefőzni. A bőr, a fül, és a köröm szintén magas zselatin tartalmú. A kocsonyát ehetjük egy nagy adag salátával, így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egészségesebb legyen.

szupertanácsok

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu