Gyakran halljuk, hogy ne feküdjünk le nedves hajjal. Volt aki már meg is járta, hogy reggel felébredve köhögött, és fájt a torka. Azonban nem csupán a nátha veszélye nő meg, ha vizes hajjal lefekszünk.

Több igen komoly problémát okozhat, ha hajmosás után nem szárítjuk meg hajunkat, és törölközőbe csavart nedves hajjal térünk nyugovóra.

Migrén

Alvás közben a test hőmérséklete lehűl. A törölközőbe tekert vizes haj nedvességet bocsát ki. Ennek az eredménye erős fejfájás lehet.

Gombásodás

A gombák és baktériumok leginkább nedves, páradús környezetben szaporodnak. A törölköző alatti párás levegő pont megfelelő környezet lesz számukra, ráadásul a megfelelő ellátást is biztosítjuk, mivel a fejbőrön levő elhalt hámsejtekkel, szennyeződésekkel táplálkoznak. Ha véletlenül vizes hajjal fekszünk le, reggel ébredés után rögtön szellőztessük ki a párnánkat, és azt is szárítsuk meg.

Töredezett haj

A törölközőbe tekert vizes haj könnyen töredezik. Így ha nem akarunk másnap úgy kinézni, mint egy szénaboglya, lefekvés előtt szárítsuk meg hajunkat.

Baktériumfertőzés

A nedvesség, a pállott bőr ideális táptalaj a baktériumoknak is, hogy elszaporodjanak, ez gyulladáshoz, pirosodott bőrhöz vezet.

Ízületi fájdalom

A lehűlt nedvesség árt az ízületeknek, ez jelentkezhet csak a nyakban, de továbbterjedhet akár az összes ízületre a testben, és akár krónikussá is válhat.

forrás: szupertanácsok

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu