Ez Az Árnyékelem Uralja Életed Gyengébbik Oldalát, A Csillagjegyed Alapján!

Az életben mindennek van fehér és fekete oldala is, pont úgy, ahogyan fény és árnyék is együttesen létezik. Nos, a következő kategorizálás pontosan erre az ellentétre épít. A könnyebbség kedvéért a következő 4 elemet az árnyékelemeknek fogjuk nevezni, de lássuk is konkrétan miről is van szó.

Sötétség – Bika, Szűz, Bak

Az alapértelmezés szerint ezek a csillagjegyek mind a Föld jegyébe tartoznak, így ennek értelmében az árnyékelemük nem más lenne, mint a „sötétség”.

A sötétség szimbolikus tartalma pedig olyan személyiségekre enged következtetni, akik nehezen képesek megbízni másokban, inkább elzárkóznak és a maguk erejéből próbálják megoldani a problémákat. Ezek az emberek nagyon ragaszkodóak és nehezen képesek az elengedésre.

Üresség – Ikrek, Mérleg, Vízöntő

Ezek a levegő elemű csillagjegyek az árnyékelemek értelmezésében az „ürességhez” sorolhatóak be. Ezek az emberek legbelül sokkal üresebbnek érzik magukat az átlagnál.

Állandóan keresnek és kutatnak valami után, amiről pontosan még ők sem tudják megállapítani, hogy az micsoda. Talán a sikerre, jobb életre vágynak ennyire? Akik ezekhez a csillagjegyekhez tartoznak meg kell tanulniuk jobban értékelni a jelen pillanatait.

Káosz – Kos, Oroszlán, Nyilas

A tűz elemű csillagjegyek árnyékeleme nem más, mint a káosz. A bennük élő tűz folyamatosan vezérli őket kemény és kitartó munka fele.

Ezek az emberek egyszerűen nem képesek megálljt parancsolni maguknak és nem tudják, hogyan pihenhetnének meg a feszített tempó után. Ez pedig egyenes úton vezet a káoszhoz, amiből kikecmeregni még nehezebb, mint belekerülni.

Romlás – Rák, Skorpió, Halak

A víz elemű csillagjegyek valahogy úgy vannak kódolva, hogy folyamatos önelemzésben szenvednek. Nagyon könnyedén képesek elveszni az érzelmeik tengerében és nagyon könnyen befolyásolhatóak.

Ezek a lelki terhek pedig lassú, de folyamatos romlást idézhetnek elő a mindennapjaikban. Kicsit alább kellene hagyniuk a makacsságból és lazábbra kellene venni az életet.

filantrópikum

admin

Recent Posts

Nehezen tisztítható, elhasznált már a vágódeszkád? Így varázsolhatod patyolat tisztává!

Éppen azért, mert ennyi mindenre használjuk, a vágódeszka használat után elszíneződhet, foltosabb lehet. A mosogatószivacs…

4 years ago

Így készíts fokhagymás fűszerolajat ajándékba! Nagyon finom és gyönyörűszép!

Készítsük nagy odafigyeléssel, ajándékozzuk szeretettel, és kérjük meg azt, aki kapja, hogy csak egy-két hét…

4 years ago

Szabadulj meg az összes kellemetlen büdös szagtól a lakásban VÉGLEG! Így csináld:

A lakásban sokszor számos kellemetlen szaggal szembesülünk, lehet a rossz csatornarendszertől, egy eldugult lefolyótól, jöhet…

4 years ago

Így Fehérítheted Ki a Párnáidat Teljesen Hófehérré Otthon!

Ugye Neked is ismerős a kellemetlen érzés, amikor ágynemű huzat cserénél rájössz, hogy a szép…

4 years ago

A “zöld agyag” valóságos csodaszer a bőrproblémák kezelésére!

Nagy mennyiségben megtalálható a zöld agyagban a szillícium, magnézium, kalcium, vas, foszfor, réz, cink, szelénium,…

4 years ago

Az alábbi trükkökkel ragyogó fehérré varázsolhatjuk ruháinkat! – Olcsó és fehérítő sem kell hozzá!

Érdemes alternatív megoldásokat keresni, amelyek sok esetben hatékonyabbak a kereskedelemben kapható fehérítőszereknél, amelyek benzolt is…

4 years ago