Kertes házaink szinte mindegyikében megtalálható egy kedves szeretni való fa a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják, bár termését sokan kedvelik, hogy mennyi gyógyhatást köszönhetünk e növénynek. Mikor legközelebb a tűző napsugarak elől védelemért egy diófa lombja alá menekülsz, gondolj arra is, hogy a kellemes, hűvös árnyékon túl mennyi csodát adhat neked ez a fa, szeresd, légy a barátja! S ne feledd el, hogy ő attól boldog, ha segíthet, termésével, levelével, árnyékával. Élj vele!

A dióról nem lehet lelkesedés nélkül írni. , hisz tavasztól őszig a legtöbb élmény, beszélgetés, eszegetés a diófa hűs árnyékában történik. A régiek nem véletlen tisztelték, hiszen nem csak termése, hanem levele is igazi elixírnek számított. Az a sok-sok módszer, amit most átnyújtunk, sok nemzettől származó, vidéki tapasztalati megfigyeléseken alapul, de ma már tudományos alapja is van.

A dió- latin nevén Juglandaceae, vagy a házikertben elterjedtebb a Juglans Regia ősidők óta honos a Kárpát-medencében. Az eredetileg mocsári növény kedvező élettere a csapadékos, néha elárasztott termőhely, rendkívül vízigényű. A kertben is a félárnyékos, nyirkos helyet kedveli, s mivel tápanyagigényes, trágyázás után termésbőséggel hálálja meg azt.

Ezért igaz az ismert mondás, hogy a diófa az ember legnagyobb barátja, mert ha elfogadjuk a diófát barátunknak, és gondozzuk, kártevőit pusztítjuk, akkor segítségünket ugyanolyan módon hálálja meg, rengeteg gomba, rovar, féreg, baktérium fertőzésétől tud minket megszabadítani. Mintegy szimbiózis alakult ki a diófa és az ember között.

A diófa mely részei gyógyhatásúak?

A válasz hosszú:
A dióbél, a dióolaj is. Továbbá a diólevél, a dióvirág, beleértve a barkavirágzatot is. A zöld dió, a rügy, a hajtás zöld héja és a diókopáncs, vagyis a dió levélen kívüli, többi zöld részei is. És a megfásodott részek, a diófa kérge, a dióhéj, valamint a dióbél belső, vékony fásodott válaszfala. Végül ide sorolhatjuk a dióbél hártyáját is. Vagyis, a gyökér kivételével az egész növény gyógynövény.

Ez jelenti azt, amit több helyen lehet olvasni, nevezetesen, hogy a diólevélnek hámosító hatása van. Mindenesetre lehetővé teszi a bőrnek, a hámszöveteknek, hogy egészségesen regenerálódjanak, és a szervezet gyorsan él is az alkalommal.

Na de vegyük csak sorjába mi-mindent adhat nékünk a “táltos” diófánk?

A DIÓFA LEVÉL

A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófa levél gyógyító hatásáról.
Gyógyászati célból úgy a levelét, mint a dió kopácsát (burkát) érdemes használni, kellő ismeret mellett igen hatásos az alábbi célokra a belőlük készített teafőzet. A dió levelének egészségmegőrző tényét szintén az ősidők óta ismeri a lakosság. Vélhetően ez a növény is Perzsia – India irányából került hozzánk, s nemesítették az évszázadok során a legkedvezőbb adottságúvá.

Ha megfigyeljük, a diólevél túlnyomórészt – az emberi szervezeten kívül és belül – a hámszöveteket gyógyítja. A hatásmechanizmus szinte minden esetben azonos: A diólevél hatóanyagai a betegséget okozó szervezeteket pusztítják. Ezen túl a diólevélnek évezredek óta ismert összehúzó – asztringens – hatása van a hámszövetekre. Összehúzza a nyálkahártyát, megszünteti a szivárgó vérzéseket. Tehát a fertőzött, károsodott – külső vagy belső – hámszövetek újrafertőződését az összehúzó hatás gátolja meg. És ezután az emberi szervezet természetes gyógyulási, regenerálódási képessége fejezi be a gyógyítást.

Természetesen, a diólevél nem csodaszer. Az a tény, hogy sikerrel alkalmazható a legkülönbözőbb bőrproblémák esetén is, a szájüreg, a torok, a garat és az egész emésztőrendszer igen sok problémája esetén is, mind ugyanarra a hatásmechanizmusra vezethető vissza. A diólevél hatóanyagai az élőlények egész sorára mérgező, élettevékenységet gátló hatással vannak. Nemcsak a diófa alatt növő gyomnövények túlnyomó részére, hanem rovarokra, férgekre, gombákra, még baktériumokra is. De az emberre nem.

A július-augusztusban begyűjtött, már kifejlett egészséges levél, vagy a diószüretkor szeptemberben begyűjtött kopácsmegszárítva és feldarabolva alkalmas forró vízzel tea készítésre. Egyes leírások már június végétöl szedetnék aleveleket, hiszen abban az időben tartalmazza a legtöbb hatóanyagot.
MIRE HASZNÁLHATJUK A DIÓFALEVELET?
HOGY MI MINDENRE JÓ A DIÓLEVÉL? EGY FRANCIA LEÍRÁS SZERINT ÍGY FOGLALHATÓ ÖSSZE HATÁSSPEKTRUMA:
ÉRZÉSTELENÍTÉSRE
HÁMSZÖVET ÖSSZEHÚZÁSÁRA
TUBERKULÓZIS ELLEN
VÉRCUKORSZINT CSÖKKENTÉSÉRE
FERTŐTLENÍTÉSRE, BAKTÉRIUMÖLÉSRE
GOMBAÖLÉSRE
TONIZÁLÁSRA
SEBEK GYÓGYULÁSÁNAK MEGGYORSÍTÁSÁRA
SZÁJFEKÉLY ELLEN
TOROKGYULLADÁSRA
KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁSRA
TÖBBFÉLE BŐRBETEGSÉGRE
FAGYÁSRA
A HÜVELY BÁNTALMAIRA
GYÓGYÍTÓ RECEPTEK:

Fürdésre: Általános hatású a fürdővízbe öntött teaeszencia használata, idegnyugtató, stimuláló és bőrfertőtlenítő, s aki szereti, a dióolaj illata kellemessé varázsolja testét. Azért túlságosan sokáig nem kell használni, a növény juglon vagy juglans tartalma miatt. A borogatások, teák használatakor pedig feltétlen győződjünk meg arról, hogy keletkezik e allergiás tünet, mert az arra érzékenyeknek ezt el kell kerülniük. Mindemellett alkalmazzuk bátran, mert olcsó és jó hatású szer a diólevél.

Fürdőhöz 100-200 g apróra vágott diólevelet áztatunk 0,25 l forró vízbe, és leszűrés után a fürdővízhez öntjük. Hatékonyan frissít, méregtelenít, erősít, akárcsak egy gyógynövényes fürdőzés.

Erős lábizzadás esetén egy kg szárított diólevelet félóráig főzzünk 1 l vízben, majd szűrjük le. Ha fürdőként használjuk, az egész főzetet öntsük a fürdővízbe, ha csak lábáztatásra, akkor pedig 3 dl-t.

A levél főzetét a törökök ülőfürdős kúra során is használták, húgyúti gyulladások esetén, de köhögős gyereket is fürdetik benne, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a diólevél-fürdő erősíti a szervezetet. Erre a célra 1,5 kg diólevelet főzzünk 10 l vízben és öntsük a fürdővízhez.

Borogatás: Külsőleg borogatásként a diólevél-főzetet, hasonlóan a hagymához, ekcéma, fagyás, égés, napégés, zúzódások, ínszalag megnyúlás, kötőszöveti gyengeség kezelésére, ízületi fájdalmak enyhítésére, ütésből eredő véraláfutások eloszlatására, pattanásokra, kelésekre, továbbá korpás fejbőrre használják. Segít a kiütések, az élelmiszerallergiából eredő bőrkiütések, csalánkiütés megszüntetésében, a fizikailag fáradt lábra is kiváló.

Bőrgombásodás (piros, váladékos, viszkető bőr) esetén egy liter forró vízhez 70 g szárított, tört diólevelet adjunk, majd lehűlés után szűrjük le. A gombás bőrt áztassuk ebbe a főzetbe. A kezelést rendszeresen ismételjük, amíg a tünetek el nem múlnak. Pikkelysömörre, sömörre is bátran használhatjuk ezt az oldatot.

Ha külsőleg használjuk, angol gyógynövény-szakértők a következő főzetet ajánlják: fél liter forró vízben mintegy hat órán át áztassunk 30 g száraz levelet, utána szűrjük le.

Másik, hazai recept szerint lemosáshoz elég egy teáskanálnyi diólevélből főzetet készíteni, teljes fürdőhöz pedig 100 g száraz levelet használjunk. Makacs fekélyekre úgy használjuk a főzetet, hogy erősebbre főzzük, és cukrot is teszünk bele. Úgy is növelhetjük hatását, hogy a főzet minden 5 literéhez 2 kg tengeri sót adunk. Vigyázzunk viszont, hogy a főzet ne kerüljön nyílt sebbe! Nem segít, ha a fájdalom idegi eredetű, és természetesen ha allergiás tünet jelentkezne, a kezelést hagyjuk abba!

A dió kérgét nyersen is használhatjuk, de a gyakorlatban általában szárítják, aprítják. Szokásosan 7-15 cm hosszú, 2 cm széles csíkokban szárítják. A száraz kéreg csavarodott. Színe matt feketés-barna, fehéres háncsréteggel, ami szívós, rostos. A belső rétegek kemények, lapítottak, a külsők fehérek, selymesek. ((Ezt fodítva gondolnám.)) A száraz kéreg íze kesernyés, összehúzó hatású. Illata nincs.

A diókopáncsot két érési fokozatban szokták használni. A dió érése előtti időben, illetve a kopáncs felnyílása (népiesen: kovadása) idején a zöld kopáncs gyűjthető, amit frissen is felhasználhatunk, de általánosabb, hogy a kopáncsot megszárítják, törik, és száraz állapotban tárolják, későbbi felhasználásig. A szárítás történhet vékony rétegben a napon, vagy padláson, vagy szárító berendezésben. Szárítás előtt a penészes vagy megfeketedett kopáncsot dobjuk ki.

Nem tévesztendő össze az éréskori kopánccsal az érett, fekete-sötétbarna színű kopáncs, amihez úgy juthatunk, hogy a diószüretkor a dión maradt kopáncs eltávolításakor azt nem dobjuk ki, hanem ugyancsak szárítjuk, megtörjük. A két érési fokozatban nem azonosak a kopáncs hatóanyagai, mert az érett kopáncs már nem tartalmaz tannint.

A zöld diókopáncsot forró víz fölött olajban párolhatjuk, kevés ammóniák hozzáadásával. Így az olajban oldódnak hasznos anyagai, és az olajat napégési sebekre kenve azokat hatékonyan gyógyítja.

Gyógyhatású diórügy-készítmény pedig úgy készül, hogy a rügyeket áztatjuk alkoholban, de ennek a titkát nem osztották meg velünk a franciák. Inkább elkészítik maguk, és “Juglans bourgeon, Macérat glycériné” néven maguk forgalmazzák, és azt javasolják, reggelenként és esténként 50-100 cseppet vegyünk magunkhoz.

Juglans insularis nevű párlat Kubában használatos, fürdővízben, gyerekek bőrbetegségei ellen.

Egy német szakirodalmi anyag dió-preparátumot ajánl – de nem mondja meg, hogyan kell készíteni – szíverősítőként, nyugtatóként, vértisztítóként, “kisalakozáshoz”.

Végül megemlítem, hogy a németek nem gyógyszerkészítményekben, hanem önállóan alkalmazzák a dió gyógyhatású részeit.

Már csak egy kérdés maradt. Hova tegyük nagy gonddal készített dió-kivonatainkat, gyógyszereinket?

Könnyű a válasz. Diófából készült orvosi úti patikaládába, amit mindenhova magunkkal vihetünk. Bármikor szükségünk lehet a dióból készült házi készítményeinkre.

Diólikőr készítése: ezt addig lehet készíteni, amíg nem fásodott meg a belső része, és átszúrható. (a szörpöt is így készítem, csak nem pálinkával, hanem sziruppal töltöm föl): egy öt literes üveget tele teszek zöld dióval, amit előtte megmostam, villával megszurkáltam. Felöntöm hideg vízzel, másnap leöntöm a vizet, és tiszta vizet öntök rá. Ezt többször megismétlem 4-5 napon keresztül. Majd teszek bele szegfűszeget, fahéjat, vanília rudat, narancs héjat, és cukrot ízlés szerint. Ha valaki megteheti, mézet adjon hozzá. Felöntöm kiváló házi pálinkával. A szörp is így készül, csak sziruppal öntöm föl így a gyerek is megihatja. Elősegíti a máj, és a gyomor, a belek normális működését, csökkenti a trombózis képződést, serkenti az emésztést.

Kompót: az előkészületek ugyan azok, mint a dió likőrnél, csak az utolsó fázisban felfőzöm a diókat, forrón üvegekbe szedem, majd a lében feloldom a cukrot és ráöntöm. Másnapig száraz dunctban hagyom.

Gyógy lekvár: hát igen itt az ismerősöm azt mondta, hogy ő nem öblögeti, meg nem áztatja, hanem felfőzi és ledarálja. Én megmondom őszintén, én bármit csinálok belőle, mindig áztatom többször vizet cserélve, mert különben nekem nagyon szúrós, erős íze van.

Jó tanácsként még csak annyit, hogy ha zöld dióval foglalkozunk húzzunk kesztyűt, mert olyan szép dióbarna lesz a kezünk, ami nehezen jön le. És még egy dolog. A diófa levelét ne dobjuk a komposztba, inkább égessük el. termésben lévő hártya (“közfal”)

Végül nem tea ugyan, de ajánlanak gyógyhatású, tonizáló dióbort is. Úgy készül, hogy 50 g friss diólevelet 8 napig áztatnak 1 l borban. Akinek kifejezetten tonizálásra van szüksége, minden étkezés előtt vegyen magához egy likőröspohárnyit.

Kapcsolódó könyv: A DIÓ MINT GYÓGYNÖVÉNY
Forrás: tudnodkell.info

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu