Az érzelmek emberekre gyakorolt testi hatásai
A kutatók már régóta vizsgálják bizonyos érzelmek emberre gyakorolt hatását. Például izgatottság esetén izzad a tenyerünk, egy versenyautóban ülve emelkedik a pulzusunk. A kutatók azonban egy teljesen más oldalt vizsgálják…
Az érzelmek hőmérsékletének nagy kísérlete
Több, mint 700 ember Finnországból, Svédországból és Tajvanról jelentkezett arra a kísérletre, amelynek célja az volt, hogy felmérjék a testi érzelmeket. Különböző hatásokat gyakoroltak rájuk, amelyek mind-mind másról szóltak, így váltották ki bennük a boldogság, a stressz, a szomorúság és sok más érzés reakcióját.
Egy számítógép programja által színes képet készítettek testükről, így sikerült a csakrákat kötni valamihez. Nem csak arra jöttek rá, hogy mennyire pozitív (meleg színek), és mennyire negatív (hideg színek) érzelmek jelennek meg a testben, hanem arra is, hogy a különböző érzelmek a test mely részére gyakorolnak nyomást. Így például a boldogság átjárta az egész testet, energiával töltötte azt fel, míg például a meglepődés csak a mellkasban és a fejben váltott ki reakciót.
A végtagok hőfoka
A végtagok hidegsége is melegsége bizonyos helyzetekben is magyarázatot lelt, épp úgy, mint a mellkasban fellépő hirtelen ingerek.
Ha magunk is kíváncsiak vagyunk a saját testi energiánkra, könnyen tesztelhetjük önmagunkat, ha például egy-egy esemény következtében megfigyeljük hol érzünk zsibbadást, melegséget, szúró fájdalmat, stb.
szerző:tudasfaja.com