Categories: Egészség

Elalszol Délutánonként? Akkor Erről Mindenképpen Tudnod Kell!!

Rengetegen szeretnek délutánonként aludni egy kicsit, azonban a pihentető kedvtelésnek egyre kevesebben tudnak időt szentelni. Pedig mennyire jól tud esni egy kis délutáni pihenés. Utána még a világot is szebb színben látjuk.

A mai gyors életmód miatt, amikor már rég nem 8, hanem legalább 10 vagy 12 órát robotolunk, nagyon kevés időnk marad a délutáni alvásra. Ha akad egy fél óránk, dőljünk le, aludjunk délután, egy idő után észre fogjuk venni, hogy hatására az egész életünk megváltozik.

1. Egész nap jó kedvünk lesz

a szerotonin felelős a boldoságunkért, alvás közben pedig szerotonin szabadul fel a szervezetünkben. Már egy kevés alvással is nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy elégedettek, és kiegyensúlyozottabbak legyünk.

2. Javul az agyműködés

– a délutáni alvás hatására képesek leszünk sokkal könnyebben felfogni az új információkat. Egy óra alvás után megnő a produktivitásunk, és a munkakedvünk is.

3. Javítja a koncentrációt

– a NASA kutatásai alapján kimutatták, hogy egy 40 perces alvás hatására 100%-osan éberebbek, és aktívabbak leszünk. Az alvás hatása 200 mg koffein elfogyasztásával egyenlő.

4. Növeli a kreativitást

– Lenardo da Vinci, amikor csak tehette, délutánonként aludt egyett, viszont éjszaka jóval kevesebbet aludt, mint mások. A délután pihenés hatására nő a kreativitás.

5. Növeli az agyi kapacitást

– agyunkat egész nap információkkal bombázza a világ. A délutáni alvás segítségünkre lehet abban, hogy az agy relaxáljon, és az információkat jobban el tudja rendezni.

6. Felerősíti az érzékelést

– hatására sokkal élesebb lesz a szaglásunk, látásunk. Tudományosan kimutatták, hogy a délutáni pihenés sokkal jobban megerősíti az érzékszerveinket, mint az éjszakai alvás.

admin

Recent Posts

Nehezen tisztítható, elhasznált már a vágódeszkád? Így varázsolhatod patyolat tisztává!

Éppen azért, mert ennyi mindenre használjuk, a vágódeszka használat után elszíneződhet, foltosabb lehet. A mosogatószivacs…

4 years ago

Így készíts fokhagymás fűszerolajat ajándékba! Nagyon finom és gyönyörűszép!

Készítsük nagy odafigyeléssel, ajándékozzuk szeretettel, és kérjük meg azt, aki kapja, hogy csak egy-két hét…

4 years ago

Szabadulj meg az összes kellemetlen büdös szagtól a lakásban VÉGLEG! Így csináld:

A lakásban sokszor számos kellemetlen szaggal szembesülünk, lehet a rossz csatornarendszertől, egy eldugult lefolyótól, jöhet…

4 years ago

Így Fehérítheted Ki a Párnáidat Teljesen Hófehérré Otthon!

Ugye Neked is ismerős a kellemetlen érzés, amikor ágynemű huzat cserénél rájössz, hogy a szép…

4 years ago

A “zöld agyag” valóságos csodaszer a bőrproblémák kezelésére!

Nagy mennyiségben megtalálható a zöld agyagban a szillícium, magnézium, kalcium, vas, foszfor, réz, cink, szelénium,…

4 years ago

Az alábbi trükkökkel ragyogó fehérré varázsolhatjuk ruháinkat! – Olcsó és fehérítő sem kell hozzá!

Érdemes alternatív megoldásokat keresni, amelyek sok esetben hatékonyabbak a kereskedelemben kapható fehérítőszereknél, amelyek benzolt is…

4 years ago