Ők azok, akik mindig tudják, mit kell mondani abban a bizonyos helyzetben, hogy aztán mi erősebbek, és optimistábbak legyünk, és jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
Rák
Az a csillagjegy, melyhez bármikor fordulhatunk, ha egy nagy adag szeretetre, figyelemre, vagy vigaszra vágyunk. Ők azok, akik általában ráéreznek arra, ha szomorúak, izgatottak, vagy elveszettek lennénk, még akkor is, ha rövid idejű barátság köt össze bennünket.
Mindig mellettünk állnak az élet nagy viharaiban, segítenek megbirkózni a problémákkal, vagy nyugodtan kisírhatjuk magunkat a vállaikon. Semmi nem tölti el őket nagyobb örömmel, minthogy gondoskodjanak rólunk, hogy védelmezzenek és szeressenek bennünket.
Mérleg
Az, akire bátran számíthatunk, ha olyan emberre van szükségünk, aki felnyissa a szemünket és jó irányba tereljen bennünket, miután minden szempontból objektíven elemezte az elénk tornyosuló problémát. Nagyon jó tárgyalók, verhetetlen tisztességgel és igazságérzettel, akiknek mindig sikerül kibékíteni bennünket önmagunkkal, vagy másokkal.
Minden problémára van egy kompromisszumos megoldásuk, mellyel mosolyt képes csalni az arcunkra. Kiválóan tudnak rögtönözni, és soha nem maradnak ötletek nélkül, valahányszor szükségünk van a segítségükre.
Halak
Talán a legjobb pszichológusok és tanácsadók egy személyben, akik rengeteg empátiával, és megértéssel rendelkeznek. Számukra nem nehéz pontosan ráérezni, mi is zajlik a lelkünkben, és mit kell tennünk ahhoz, meggyógyuljon ez a sebzett lélek.
A halaknak elég az, ha ránk néz, és máris tisztában van örömünkkel és bánatunkkal egyaránt.
Ikrek
Jobban értenek a beszédhez, mint a hallgatáshoz, de valahányszor szükségünk van rájuk, mindig ott vannak mellettünk. Közbeavatkoznak, ha szükségünk van rá, és mindig megtalálják a kiutat a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is. Rámutatnak hol tévedtünk és hogyan hozhatjuk azt helyre.
Olyan megoldásokat sugallnak számunkra, melyekkel fényesebbnek és optimistábbnak látjuk a jövőnket. Nagyon racionálisak, valahányszor tanáccsal látnak el bennünket és jelenlétük érzelmi komforttal tölt el bennünket.
forrás: filantrópikum