Categories: Önismeret

Az életváltoztató döntés; a vörös cérna elmélet

A bal csuklóra kötve, a Vörös Fonal ugyanazon az elven lapszik, ahogy a modern orvostudomány oltásai. Amikor valamilyen betegség ellen kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül bejuttatjuk a testbe.

A lelket is hasonló technikával tudjuk immunissá tenni. A Kabbala, a zsidó misztikus tanítás szerint a színeknek speciális frekvenciái és energiái vannak. A vörös a veszély színe. A Vörös Fonalat sajátos módon a bal csuklónkra kötve, megvédjük magunkat a bármilyen felénk irányuló ártalmas negativitástól – ez a spirituális vakcina a Gonosz Szem veszedelmes ereje ellen. A vörös szín ennek a technológiának egyik része.

A Vörös Fonalat a bal csuklón viseljük. A kabbalisták felismerték, hogy az energia a test bal oldalán hatol be. A bal kar és kéz a‘kapás’ fogalmához kapcsolódik, a jobb kar és kéz pedig az ‘adás’ erejét foglalja magába. Eszerint a negatív energiák a test bal oldalán áramlanak be.

Ha a Vörös Fonalat a bal csuklónkon viseljük, a negatív energiákat a behatolás pillanatában feltartóztatjuk. A fonal gondos előírásoknak megfelelően, hét egymást követő, sorozatos csomóban van megkötve, egy-egy csomó azt a hét spirituális dimenziót jelképezi, amely a jelen valóságunkkal van összeköttetésben.

Nagyon fontos, hogy egy olyan személy kösse fel a fonalunkat, aki szeret minket, és akiben mi is mélyen megbízunk. Mialatt ők ezt megteszik, mi azt kérhetjük, hogy ez az erő sugározzon ránk és embertársainkra, és jóságot, kegyelmet, hálát, és a Gonosz Szem örök távol tartását kérhetjük a Fénytől.

forrás

admin

Recent Posts

Nehezen tisztítható, elhasznált már a vágódeszkád? Így varázsolhatod patyolat tisztává!

Éppen azért, mert ennyi mindenre használjuk, a vágódeszka használat után elszíneződhet, foltosabb lehet. A mosogatószivacs…

4 years ago

Így készíts fokhagymás fűszerolajat ajándékba! Nagyon finom és gyönyörűszép!

Készítsük nagy odafigyeléssel, ajándékozzuk szeretettel, és kérjük meg azt, aki kapja, hogy csak egy-két hét…

4 years ago

Szabadulj meg az összes kellemetlen büdös szagtól a lakásban VÉGLEG! Így csináld:

A lakásban sokszor számos kellemetlen szaggal szembesülünk, lehet a rossz csatornarendszertől, egy eldugult lefolyótól, jöhet…

4 years ago

Így Fehérítheted Ki a Párnáidat Teljesen Hófehérré Otthon!

Ugye Neked is ismerős a kellemetlen érzés, amikor ágynemű huzat cserénél rájössz, hogy a szép…

4 years ago

A “zöld agyag” valóságos csodaszer a bőrproblémák kezelésére!

Nagy mennyiségben megtalálható a zöld agyagban a szillícium, magnézium, kalcium, vas, foszfor, réz, cink, szelénium,…

4 years ago

Az alábbi trükkökkel ragyogó fehérré varázsolhatjuk ruháinkat! – Olcsó és fehérítő sem kell hozzá!

Érdemes alternatív megoldásokat keresni, amelyek sok esetben hatékonyabbak a kereskedelemben kapható fehérítőszereknél, amelyek benzolt is…

4 years ago