A szomszédom mesélte: “1985-ben két operáció után hazaküldtek az onkológiáról. Nem voltam egészségesnek nyilvánítva, sőt, az orvosok közölték, hogy nem tudnak meggyógyítani, maximum 2 hetem van hátra.
Miután 2 napja forgolódtam a lakásomban az ágyon, hirtelen előjött emlékeimben egy természetes gyógymód, amit valamelyik rokonomtól hallottam réges rég. A legfontosabb hozzávalója a keveréknek az aloe vera volt. Volt is nekem a virágaim között egy sokéves, szép, erős aloém. Levágtam a 4-5 éves leveleket, átmostam őket, megtöröltem, majd ledaráltam a húsdarálón.
Összesen 2 liter aloe vera lét nyertem ki, amihez hozzáadtam 3 kg mézet, 2 üveg Cahors-i édes bort. Az egészet átturmixoltam, és kaptam mintegy 6 liter tinktúrát, amit palackokba töltöttem, jól lezártam, becsavartam fekete rongyokba, és leraktam a földre, egy sötét sarokba. 10 nap múlva elővettem, felráztam és naponta három alkalommal egy evőkanállal fogyasztottam a keverékből, étkezések előtt. Az üvegeket a hűtőbe tettem ezután.
Négy hónappal később elmentem kontrollra, ahol a kezelőorvosaim elképedve látták, hogy a rákos sejtek eltűntek, és még 22 kilót is híztam.
Lényeges, hogy mielőtt használjuk az aloe vera leveleket, 5 napig ne locsoljuk meg, és 16–18 százalék alkoholtartalmú Porto-i vörösbort szerezzünk be. A szerből az első 5 nap csak egy kávéskanállal fogyasszunk, majd a következő 1,5–2 hónapban naponta háromszor, evés előtt egy evőkanállal kell fogyasztani belőle.
Ez a szer nem csak a rákban szenvedőkön segíthet, hanem azokon is, akik tüdőbajban, gyomorfekélyben, migrénben, vagy lelki zavarokban szenvednek.
Minden 5 évben elvégzem ezt a kúrát, naponta 40 percet tornázom, mozgok, sétálok, ma már elmúltam 88, és még nem készülök a túlvilágra.”
Az alábbi házi gyógymód nem helyettesítheti az orvosi vizsgálatot és kezelést, használata csak kiegészítésként javasolt.
forrás: szupertanácsok