Aki kipróbálta, teljesen ledöbbent. Ez nagyon ijesztő, de van benne valami varázslatos, nem?

A matematika egy olyan tudomány, amit szinte az élet bármely területén használhatunk.

Nem csak arra alkalmas, hogy nagyságrendileg pontosan leírja a világunkat, de bizonyos dolgokat akár előre ki lehet számolni vele.

Sőt, még egyfajta érdekes “mágiára” is képesek lehetünk a matematika segítségével.

Ma szeretnénk bemutatni nektek egy olyan érdekességet, ami mindenkit meglep, de működik.

Ha a cipőméreted után teszel két nullát, kivonod belőle a születési éved és hozzáadod az aktuális évszámot, majd elolvasod az utolsó két számot, megkapod a jelenlegi korod.

Kipróbált számítás 100%-ban működik!

Most lássuk, hogyan számoljuk ki

– A cipőméretünk után tegyünk két nullát.

A kapott számból vonjuk ki a születési évünk dátumát.– Az eredményhez adjuk hozzá az aktuális év számát.– Olvassuk el a kapott számból az utolsó két számot, ez lesz az eredmény.

Érdekes ugye?

Sokan, akik korábban először kipróbálták, először nem is akartak hinni a végeredménynek, és újra meg újra kipróbálták, tovább adták ismerőseiknek, barátoknak, de az eredmény mindig stimmelt.

Írd meg kommentbe a végeredményt!

OSZD MEG másokkal is!

ui: Többen is írták hogy ritkán 1 évet téved a teszt, ez részben igaz, azonban azt kell figyelembe venni hogy ebben az évben töltjük be az alábbi évjáratot. Például ha június 22,-én születtél, akkor csak június 23.-a után fog kijönni a pontos eredmény.

forrás: avilagtitkai.com

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu