Igazán nehéz közel kerülni az alábbi 4 csillagjegyhez, akik kezdetben barátságtalannak, ridegnek és kissé ellenszenvesnek is tűnhetnek elsőre.

Ők azok, akik egy igen kemény lelki páncélt viselnek, melyet csak azok tudnak feltörni, akik nagyon közel állnak hozzájuk.

Vízöntő

A távolságtartás jellemzi a Vízöntő személyiségét, szinte minden kapcsolatában. Nem szeret másoktól függni, gyűlöli a kötelezettségeket, éppen ezért szeret két lépés távolságot tartani. Ragaszkodik a személyes teréhez, nem szereti, ha mások akadályokat állítanak eléje. Nem hatják meg mások drámái, nem is akarja megismerni a problémáidat, ritkán sír.

Ne kérj tőle segítséget és ne siránkozz neki, mert azt egyáltalán nem szereti. Azt is mondhatnád, hogy nem törődöm személyiség, de számára nagyon nehéz rendet teremteni az életében és érzéseiben. Függetlenségükért akár még az egyedüllétet is megkockáztatják.

Kos

A Kosról nem lehet azt mondani, hogy nagyon zárkózott lenne, viszont az érzései, amit már első randevú után feltár, egyáltalán nem mélyek. Nagyon felszínes, össze-vissza locsog mindenről.

Állandóan viccelődik, zavarában nevetgél, semmiről sem tud őszintén beszélni, főleg akkor kezd gyerekesen viselkedni, ha a saját érzéseiről kellene valljon. Időre van szüksége ahhoz, hogy valakit jobban megismerjen, és beengedjen a szívébe. Az érzelmi kötődés, és a hosszútávú kapcsolat elég távol áll tőle.

Szűz

Egy igen érzékeny és érzelmes csillagjegy, de csak annak tárja fel az érzéseit, akit nagyon közel érez magához. Másképp nagyon hűvösen viselkedik, zárkózott és befeleforduló.

Általában nagyon óvatos, védi magát a csalódásoktól, ezért nem szívesen enged közel magához bárkit. Sokkal fontosabbak számára az ami kézzelfogható, objektív és kiszámítható, mint a szubjektív és érzelmi. Valójában mégis az érzelmei irányítják, viszont ezt még magának sem ismeri el szívesen.

Ikrek

Állandóan beszél, fecseg, pletykál, rengeteg ismerőse van, viszont nem túl sok az olyan, aki mélyrehatóan ismerné. Két dologtól fél igazán: a visszautasítástól és attól, ha valaki korlátok által próbálja szabályozni az életét. Türelem és kitartás szükséges, ha azt szeretnéd, hogy az Ikrek megnyissa a szívét, és közelebb engedjen magához.

Nem szívesen vállalja a felelősséget, ha csak lehet kibújik a kötelezettségek alól, éppen ezért nem ragaszkodik a hosszútávú kapcsolatokhoz. Előfordul az is, hogy ha úgy érzi, valaki megfojtja a szeretetével, gyorsan elmenekül.

filantrópikum

Havi egyszer exkluzív tartalmat küldünk, kizárólag emailben, ami ingyenes könyveket, meditációkat, videókat, egyedi csillagjegy elemzéseket, és még egyéb érdekes dolgokat foglal magába.

Felkapott bejegyzés:

Legutóbbi bejegyzések:

Close Menu