Amikor ugyanis egy komoly párkapcsolat véget ér, és valaki ott találja magát teljesen egyedül, szingliként, az üres lakásban, a magányos éjszakákkal, akkor az a megszólalás, amely szerint a barátait (családtagjait, ismerőseit stb.) kellene egy szinten éreznie a frissen elvesztett párjával, és az ő meglétükről kellene azt éreznie, hogy betöltik a hirtelen kialakult, tátongó űrt, egy lehetetlen és irreális elvárás.
A sebzett szívű fél pedig csak még eggyel semmirekellőbbnek fogja érezni magát attól, hogy nem tudja a barátai jelenlétét maradéktalanul vigasztalónak találni.
4. “Most meg kell élned az egyedüllétet!”
Lehet, hogy tökéletesen igaz, amit mondasz, lehet, hogy a barátodnak, barátnődnek tényleg erre van szüksége. De ne mondd az arcába. A legutolsó dolog, amit ő most hallani szeretne, az “egyedüllét” vagy a “magány”. Összeszorul a gyomra a gondolattól, hogy már senki nem várja haza és senki nem fekszik majd mellette az ágyban, és ő még ott tart, hogy azt szeretné: az exe azonnal hívja fel és könyörögjön neki, hogy kezdjék újra, mert most minden más lesz. Esetleg azt, hogy azonnal jöjjön valaki új az életébe, aki villámgyorsan eltereli a figyelmét a gyászról. De abba, hogy ő most egyedül lesz, egy pillanatig sem szeretne belegondolni.
5. “Rengeteg hal úszik a vízben!”
Lehet, hogy nem mondasz rosszat ezzel, de nem tudhatod biztosan, úgyhogy inkább ne kockáztass. Lehet, hogy a friss szakításból jövő ismerősöd alig várja, hogy belevesse magát a “tengerbe” felejtés gyanánt, de az is lehet, hogy öklendeznie kell a gondolattól, hogy valaki máshoz bújjon oda az exén kívül. Emellett ezzel a mondattal is azt sugallod neki, mintha egy kicsit sürgetni akarnád az ő gyászát, hogy váltson egyből a “vadászós” fázisra.