Ebbe az 5 csillagjegybe jobb ha soha nem leszel szerelmes! Képtelenek viszonozni…

Nem egyszerű rátalálni az igaz szerelemre, de azért nem lehetetlen. Ha még te sem találtad meg a nagy Őt, keresd szorgalmasan tovább, és ha hiszel a horoszkópokban, akkor tartsd távol magad a következő 5 csillagjegytől, mert ők hadilábon állnak a szeretet, szerelem kimutatásában.

1. Kos

Féltékenyek, nagy a birtoklásvágyuk, hamar elunják párjuk mellett magukat. Eleinte még szeretik a párjuk apróbb hibáit, később viszont már ki nem állhatják, egyszerűen nem tudják elviselni. Nem riadnak vissza a konfliktusoktól, és képesek lefárasztani a párjukat a sok beszédükkel, és a pszichológiai hadviseléstől sem rettennek vissza, ha szeretnék érvényesíteni akaratukat. Éppen ezért nem könnyű velük kijönni, és gyakran egyedül is maradnak emiatt.

2. Oroszlán

Az Oroszlánok szeretik a drámát, és ez főként akkor igaz, ha veszekedésre kerül sor a kapcsolatukban. Számukra a hagyományos párkapcsolat sokszor unalmas. Mindennél jobban vágynak a szenvedélyre, az ajándékokra, a meglepetésekre. Azt szeretnék, ha a párjuk rajongana értük, elhalmozná őket minden jóval, és úgy fogadná el őket, ahogy vannak. Viszont ők fordítva már nem ilyen toleránsak.

3. Skorpió

Bosszúállóak, nem bocsátanak meg, ha valaki megbántja őket, ezért nem könnyű kijönni velük. Szenvedélyesek, de könnyen féltékennyé és megszállottá válhatnak. Nem szeretik, ha a párjuk rejteget előlük valamit, ezért képesek kémkedni utánuk. Elvárják, hogy a párjuk imádja őket, ezt viszont ritkán viszonozzák.

4. Nyilas

Nem hívei a hosszú távú kapcsolatoknak, ezért gyakran váltogatják partnereiket. Gyorsan megunják a jelenlegi kapcsolatukat, gyakran felszínesek, olyan valakire vágynak, akivel kalandokba keveredhetnek és jól érezhetik magukat, azonban ha komolyra fordul a dolog, attól megijednek, egy nap összecsomagolnak és lelépnek, mert nem szeretik a veszekedéseket.

5. Bika

Nagyon nehezen esnek szerelembe, emellett nagyon kritikusak a párjukkal, és tudják, hogy mikor kell pontot tenniük a kapcsolat végére. Ők ezt azzal magyarázzák, hogy a saját érdekeiket kell nézniük és meg kell adniuk a lehetőséget maguknak, hogy megtalálják az igaz szerelmet.

Ahogyan a Skorpiók, ők sem bocsátanak meg egykönnyen, csak ők nem állnak bosszút a volt párjukon.

forrás: filantropikum

admin

Recent Posts

Nehezen tisztítható, elhasznált már a vágódeszkád? Így varázsolhatod patyolat tisztává!

Éppen azért, mert ennyi mindenre használjuk, a vágódeszka használat után elszíneződhet, foltosabb lehet. A mosogatószivacs…

4 years ago

Így készíts fokhagymás fűszerolajat ajándékba! Nagyon finom és gyönyörűszép!

Készítsük nagy odafigyeléssel, ajándékozzuk szeretettel, és kérjük meg azt, aki kapja, hogy csak egy-két hét…

4 years ago

Szabadulj meg az összes kellemetlen büdös szagtól a lakásban VÉGLEG! Így csináld:

A lakásban sokszor számos kellemetlen szaggal szembesülünk, lehet a rossz csatornarendszertől, egy eldugult lefolyótól, jöhet…

4 years ago

Így Fehérítheted Ki a Párnáidat Teljesen Hófehérré Otthon!

Ugye Neked is ismerős a kellemetlen érzés, amikor ágynemű huzat cserénél rájössz, hogy a szép…

4 years ago

A “zöld agyag” valóságos csodaszer a bőrproblémák kezelésére!

Nagy mennyiségben megtalálható a zöld agyagban a szillícium, magnézium, kalcium, vas, foszfor, réz, cink, szelénium,…

4 years ago

Az alábbi trükkökkel ragyogó fehérré varázsolhatjuk ruháinkat! – Olcsó és fehérítő sem kell hozzá!

Érdemes alternatív megoldásokat keresni, amelyek sok esetben hatékonyabbak a kereskedelemben kapható fehérítőszereknél, amelyek benzolt is…

4 years ago