Én így látom a rák keletkezésének okát.
Ezek a ráksejtek – az én véleményem szerint – nem rosszindulatú sejtek. A sejtek nem rendelkeznek rosszindulattal. Nem gonoszak. Nem is tudnak gonoszak lenni.
Segíteni próbálnak, igaz hogy sután-bután, a fokozott sejtosztódással.
A test buta reakciója arra a helyzetre, amikor magának az embernek, aki egy lélek, azaz szellemi lény, nincs megoldása valamilyen nyugtalanító, szorongató problémára, vagy arra, amikor az ember, mint lélek, nem tud túllépni valamilyen számára nagyon súlyosnak tűnő veszteségen.
Tehát én nem fogadom el azt a hivatalos orvosi magyarázatot, hogy egy „rosszindulatú betegséggel állunk szemben”.
Sőt! Még azt is gondolom, hogy a rák valójában nem is igazi betegség. Nem valódi betegség, csak a szervezet suta reakciója az adott helyzetre.
Csak egy piros lámpa, ami kigyullad, és figyelmeztet arra, hogy baj van. De nem testi, hanem lelki szinten van a baj.
Meg lehet próbálni elpusztítani a jövőt teremteni akaró sejteket. Ez – az én véleményem szerint – nem kezeli az elveszített éltető, boldogító célok problémáját.
A valódi segítséget az jelenti, ha valaki újraéleszti a számára bukottnak tűnő éltető célját vagy céljait, vagy talál új ilyen célt, célokat. Ha túl tud lépni azon a bizonyos veszteségen, ami úgy tűnik lehengerelte őt.
Azt találtam, hogy a rákból – testi szinten – egyáltalán nem nehéz felépülni.
Amikor egy ember képes rátalálni azokra az éltető, boldogító célokra, amelyek derékba törni látszanak, és képes újraéleszteni a saját éltető, boldogító célját vagy céljait, akkor meg fog gyógyulni.
Valaha úgy fogalmazták meg ezt, hogy „boldog ember nem kap rákot”.
Az ember akkor boldog, ha vannak olyan éltető céljai, amelyekért érdemes küzdeni, harcolni, amelyek fontosak annyira, hogy már az irányukba történő haladás is a boldogság érzetével tölti el az embert.
Hosszú évek tapasztalatai alapján az alábbi következtetésre jutottam:
A rák testi terápiája már régóta megoldott. Van sokféle hatékony rákterápia.
De én azt találtam, hogy ezek mindegyikénél az a kulcs, hogy a gyógyulni kívánó ember rendelkezik-e olyan (valódi, őszinte, saját) éltető, lelkesítő célokkal, amelyekért érdemes tovább élnie, és amelyekért érdemes meggyógyulnia.
Magát a testet – az én tapasztalataim alapján – nem nehéz meggyógyítani.
A lelket az gyógyítja meg, ha visszatalálunk az eredeti éltető, lelkesítő céljainkhoz, vagy teremtünk újakat. Így léphetünk túl egy súlyos veszteségen is. Az életnek értelmet adó, éltető célokkal.