A panaszkodás és negatív gondolkodás során használt idegsejtek közelebb kerülnek egymáshoz, és a közöttük lévő kötelékek erősebbek lesznek, ezért könnyebben használjuk őket később is, nem csak akkor, amikor aktívan rossz dolgokra gondolunk.
A panaszkodás átírja az idegpályákat – ez egyáltalán nem túlzás, a gyakori negatív gondolkodás tényleg hatással van az idegsejtek közötti kapcsolódásokra. Statisztikák szerint egy átlagos ember jellemzően egy percet panaszkodással tölt el egy beszélgetés során, ami rettentő soknak számít, ha megfigyeljük, milyen fizikai változásokat hoz az agyunkban ez a gyakori negativitás.
Hidat építünk a negatív gondolatoknak
Először is, a negatív gondolatok során használt idegpályák erősebbek lesznek, az ekkor aktív idegsejtek pedig fokozatosan közelebb kerülnek egymáshoz. Kutatók ezt úgy érzékeltetik, hogy ha gyakran kelünk át a folyón egy adott helyen, nem kifizetődő mindig ideiglenes hidat építeni – fel kell állítani egy masszív, állandó hidat, amin mindig könnyedén át tudunk kelni, ha már úgyis gyakran járunk arra.
Nincs ez másképp a negatív gondolatokkal sem – ha túl sokat panaszkodunk, az agynak kifizetődőbb a bejáratott idegpályákat használni, ezért ezeket erősíti meg.
A Stanford Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy a sok panaszkodás és negatív gondolat lassan leépíti a hippokampuszt, ami különösen ijesztő, ha arra gondolunk, hogy ez az agyi terület felelős a kritikus gondolkodásért is. Az Alzheimer-kór is többek között a hippokampuszt támadja meg.
Küzdj vagy menekülj!
A panaszkodás hatására a szervezetünkben úgynevezett kortizol hormonok szabadulnak fel, amelynek hatására a testünk „küzdj vagy menekülj” üzemmódba kapcsol. Ilyenkor a szervezet oxigénjének és vérmennyiségének jó része azokba a szervekbe jut, amelyek a túléléshez elengedhetetlenek. Mellékhatásként az egekbe dobja a vérnyomást és a vércukorszintet, mindkettőről tudjuk, hogy nem tesz túl jót az emberi szervezetnek.
Mit tegyünk?
A sok panaszkodás ellen mi is tehetünk, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk a dolgok negatív oldalát látni először. Az első tanács, amit pszichológusok ilyenkor adni szoktak, az az, hogy gyakoroljuk a hála érzését – amikor panaszkodni akarunk, gondoljunk inkább arra, mennyi minden megy jól az életünkben, ne arra, hogy mi megy rosszul. Ez például a kortizolszintet 23%-kal is csökkentheti.
A Kaliforniai Egyetem kutatása alapján azok, akik mindennap gyakorolták ezt a szokást, sokkal kevésbé szorongtak, mert a kortizolszintjük ritkábban emelkedett meg.
A második tanács az, hogy ha már panaszkodásra adjuk a fejünket, annak legyen célja és iránya – ne csak arra gondoljunk, milyen rossz most nekünk, hanem azonnal találjunk lehetséges megoldásokat is. Nem kell elnyomni a negatív gondolatokat, de nem szabad, hogy azok csak magukban létezzenek.
Ha rögtön van megoldás is a problémára, vagy legalább egy olyan út, amin el lehet indulni, már kevésbé vagyunk stresszesek, és nem szorongunk annyira – vagyis a kortizolszintünk normális keretek között marad.